Az íróasztalnál végezhető tornagyakorlatok 1.
2015. július 27. írta: bicvic

Az íróasztalnál végezhető tornagyakorlatok 1.

Amikor az ember hosszú órákon át ül az íróasztalnál, megfeszítve koncentrál, esetleg ideges is, egy idő után érzi, hogy bizony az érzelmeit a teste is tükrözi. Megfeszülnek az izmai, a légzése elveszítette a természetes ritmusát, testtartása természetellenes, végtagjai zsibbadnak. Ilyenkor nem elég tudatosan elernyeszteni az izmokat, hanem arra is szükség van, hogy „átlélegezzünk” és megfrissítsük a vérkeringést is az egyes testtájakon. Ehhez ajánlunk most egy olyan tornagyakorlat-sort, amelyet feltűnés nélkül, az asztalunknál ülve is elvégezhetünk.

Érdemes ezeket a gyakorlatokat időről időre végigcsinálni, akkor is, ha nincsenek különösebb testi tüneteink, de ha valahol fájdalmat érzünk (fejfájás, hátfájás, derékfájás, karzsibbadás), akkor is nagyon sokat tudnak segíteni.

shutterstock_134663810.jpg

Érdemes az átlégzéssel kezdeni, vagyis ráhangolódásképpen először a légzőgyakorlatokat végezzük el. Három hasi légzést, majd három bordatáji légzést, ezután három, a felső tüdőcsúcsba végzett légzést csináljunk. Lassú lélegzetvételünk megfelelő pozicionálását az is segítheti, ha az előbbi során a köldökre tesszük a tenyerünket, a másodiknál a lengőbordákra, a harmadiknál pedig a mellkasunkra. A sorozat után teljes légzést csinálunk, vagyis hasból indulva, majd a bordákra kiterjesztve, végül a fölső tüdőcsúcson befejezve veszünk nagy levegőt, aztán lassan kifújjuk. Ezt is háromszor ismételjük.

Folytassuk a fej kimozgatásával! Egyenes tartásban a fejünk előre néz, majd a levegő lassú kifújása mellett hajtsuk a fejünket a mellkasunkra. Levegővételkor kiegyenesedünk, majd a következő kifújáskor hátradöntjük a fejünket és felnézünk a plafonra. A következő sorozatban kifújáskor balra-hátra fordítjuk a fejünket lassan, levegővételkor középre, majd kifújással jobbra-hátra. A következő sorozatban kilégzéssel a bal fület a bal vállra engedjük, belégzéssel vissza, majd kilégzéssel a jobb fület a jobb vállra döntjük. Mindhárom sorozatot háromszor ismételjük.

Folytatjuk a karok és a lábak kimozgatásával!

A bejegyzés trackback címe:

https://irodabutik.blog.hu/api/trackback/id/tr167657944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása